Sunday, March 15, 2009

Villanyspenót - hálózati irodalomtörténet

villanyspenótA Digitális Akadémia óta az utóbbi évek egyik legjelentősebb "netirodalmi" fejlesztésének gondolom a hálózati irodalomtörténeti kézikönyv, a VillanySpenót elindítását. A nagyszerű kezdeményezésről az Élet és Irodalom eheti számában olvashatni a projekt egyik vezetőjének, Horváth Ivánnak a részletes cikkét, ez sajnos a neten csak a jövő héttől lesz elérhető (majd frissítésként belinkelem), addig is a FigyelőNet cikkéből értesülhetünk a "szabad irodalomtörténet" indulásáról és néhány fontos jellegzetességéről. De többet tudhatunk meg róla, ha egyenesen a VillanySpenót oldalát keressük fel (bár a cikkben nincs link, azért könnyű megtalálni), és ott tájékozódunk mibenlétéről, működéséről. A lényeg pedig nagyjából a következő:


A VillanySpenót alapját a Szegedy-Maszák Mihály szerkesztésében 2007-ben megjelent A magyar irodalom történetei c. háromkötetes mű alkotja. Ezt nevezi a szakmai zsargon Neospenótnak annak okán, hogy elődje, a Sőtér István szerkesztette hatkötetes A magyar irodalom története védőborítójának színe miatt a Spenót becenevet kapta. (Az FN cikke az elején tévesen egyébként ez utóbbi digitalizált változataként említi a tárgyalt projektet, hogy aztán a következő bekezdésben mégis a Szegedy-Maszák-félét nevezze meg kiindulópontnak).

Nos, a hálózati kézikönyv egyfelől digitális formában tartalmazza a Neospenót teljes anyagát annak lezárt, könyvben megjelent alakjában. Másfelől ugyanezeket a fejezeteket közreadja aktualizált, szerkesztett és szerkeszthető, továbbírható és kiegészíthető formában. Harmadrészt módot ad további fejezetek megírására és feltöltésére. Ezen felül lehetőség van összefoglalók, "puskák", kiegészítő jegyzetek, hivatkozások készítésére és közreadására. A dolog lényege tehát voltaképp az, hogy míg a könyv "betelt", lezárt, addíg a hálózati könyv gyakorlatilag korlátlanul fejleszthető - és ebbe a munkába a közreműködők sokkal szélesebb tábora vonható be, semmint egy hagyományos szerkesztőségi műhelymunka során.

A rendszer, bár külső megjelenésében is emlékeztet rá, mégsem teljesen úgy működik, mint a Wikipédia. Regisztráció után sem lehet azonnal belebabrálni a cikkekbe, nem lehet "csak úgy" új anyagokat feltölteni. Minden olvasói hozzájárulásnak előbb túl kell jutnia a szerkesztők szűrőjén - amit én helyesnek is tartok. (Különbözik a rendszer a Wikitől abban is, hogy minden fejezet, szócikk, kiegészítés szerzői névvel jelenik meg.) Mindez persze részben megkérdőjelezi a hálózati kézikönyv "szabad" voltát - de hát a szabadságnak is vannak fokozatai, és hogy egy ilyen projekt bármilyen lezárt könyvnél ezerszer szabadabb, abban senki sem kételkedhet. Nyitott és szabad abban a tekintetben is, hogy a legkülönbözőbb értelmezéseknek és értékeléseknek teret adhat.

Végül egy remek technikai "szolgáltatás": a rendszer bármelyik cikke egyetlen kattintással PDF-formátumúvá alakítható - ez nagy segítség azoknak, akik más adathordozóra, más olvasóba kívánják áttölteni az anyagot - netán elvetemültségükben ki is akarják nyomtatni.


A fentiek alapján szócikket készítettem a Wikipédián: Villanyspenót.

Sunday, July 13, 2008

Alkoholszonda

Nem igazán sikerül az új keresőoptimalizációs megbízásom, pedig igazán sok linket ráküldtem a főoldalra. Igaz, volt vagy három nap, amikor bizonyos okból visszavettem a legfontopsabb oldalakról a linket, akkor leesett az oldal a 3. helyről a 8-9-re, és most nem bírom újra feltornázni. Küldök linket két aloldalára, hátha segít valamit. Tehát: alkoholszonda - alkoholszonda .

Sunday, June 22, 2008

Seonyár2008 a vége felé

Ez nyilván az utolsó bejegyzések egyike Seonyár2008 ügyében. A verseny a végéhez közeledik, a később írandó posztok már nem indexálódnak a Google részéről, így nem is befolyásolják a verseny végeredményét. Hát, tőlem ennyi tellett. Ég áldjon, Seonyár2008 , Seonyár2008 , sárga Seonyár2008 -.

Wednesday, June 11, 2008

Alkoholszonda, Seonyár2008, Goldenblog 2008

Úgy tűnik, a seonyár-versenyben nem sikerül megtartanom sem múlt heti, sem korábbi kedvezőbb pozícióimat: végképp kiszorultam az első húszból a Google-listákon, sőt, a harmadik tábláról is el-eltűnnek oldalaim. Legjobban továbbra is a Seonyár2008 polbloggal szereplek, de közel sem úgy, ahogy szeretnék.

Igazság szerint ez most olyan nagyon nem is bánt, mert újabb SEO-megbízást kaptam, ezúttal az alkoholszonda szóra kell egy oldalt optimalizálnom. Szívesen teszem, hiszen a közlekedés vonatkozásában a zéró tolerancia híve vagyok.

Ennél érzékenyebben érint, hogy egyes oldalaim valamiért kiestek a szent Google kegyeiből, és hosszabb ideje nem szerepelnek a kereső tározójában. Ezért is indítottam egy új blogocskát, hadd legyen segítségemre: alkoholszonda -. Ki is tettem a linkjét több SEO-oldalamra, például ide: Keresőoptimalizálás -.

Közben meg zajlik a blogok nagy idei seregszemléje, a GoldenBlog 2008 verseny. Hogy ezen kívül még irodalmi pályázatok is zajlanak, arról most ne essék szó.

Thursday, May 29, 2008

Polblogom visszatért - Seonyár2008

Amióta elvesztette főblogom 4-es PageRank értékét, favorit posztom - Seonyár2008 - is alább került a listán. El is vagyok kicsit szontyolodva. Szerencsére van jó hír is:

Miután egy hétig nem volt sehol, ma újra megjelent a Google találati listáján politikai versenyblogom: Seonyár2008 . Amelyre annyi link megy az oldalaimról, hogy itt talán fölösleges is volt újra belinkelni, hiszen megy amúgy is erről a blogról, a cím alatti linkfelhőből is, meg a frofilból is. De hadd legyen még egy. És belinkelem az utóbbi három posztját is: Deutsch-Für Tamás nevet változtat: Seonyár2008 - A Seonyár2008 lehalgatta Orbánt - Dávid Ibolya és a Seonyár2008 . Maga a polblog nem túl jó helyezéssel tért vissza, de mintha emelkedne a listán.

Amúgy pedig rövidesen kezdődik a Goldenblog 2008 - hogy nehogy unatkozzam.

Monday, May 19, 2008

Hektikus a Google

Nagyon nehéz így tervezni, versenyezni, előbbre jutni.


Pár napja a Google úgy viselkedik, mint egy klimaxos nő. Le-fel rángatja a Seonyár2008 kulcsszóra adódó találatokat a listáin.

Ilyeneket csinál: fő oldalam - Seonyár2008 - folyton el-elvész, és helyette a versenyre nem is nevezett Seonyár2008 jön fel.

Bosszuság.

Továbbá: politikai blogomnak nem a főoldala - Seonyár2008 - szerepel mostanában a listákon, hanem az egyes posztok, főként ez a kettő: Seonyár2008 - Seonyár2008 . Igazán nem tudom, lehetséges-e így előre tervezni.

Egyes oldalaimat meg az isténért se indexálná a Google: Seonyár2008 - Seonyár2008 - Seonyár2008 - Seonyár2008

Ez is egy mostoha oldallá vált: Seonyár2008

Wednesday, May 14, 2008

Seonyár2008 - félidő

Pontosan félidejénél tart a Seonyár2008 verseny. nagyon vegyes értékű eredményeim vannak, erősen kétséges, hogy privát célomat - benne lenni a nevezett versenyzők első harmadában - el tudom-e érni. Versenyposztom esélyeit erősen csökkenti, hogy blogom PageRank értékét négyesről nullára fokozta le a Google, nem tudom, nem éppen a versenyben való résztvétel miatt-e. Öröm viszont, hogy - mint tiszteletbeli pécsi bloggert - a verseny kapcsán bemutatott blogjában El Lobo: Seonyár2008 . Amihez még érdemes reményeket fűznom, az politikai blogom. Ennek friss posztjai: Seonyár2008 - Seonyár2008 - Seonyár2008 .
Időnként a listákon is szerepel: Seonyár2008 .

Van aztán még a wp-s blogom, ott is vannak új posztok, pl: Seonyár2008 - és fűzök még reményeket seonyaras domainű oldalamhoz is: Seonyár2008

Másfél hónap alatt még bármi történhet, de kétséges, hogy erőforrásaim kimerülvén vezet-e eredményre a kereszthivatkozás módszer.

Sunday, May 04, 2008

Seonyár2008 ás kesergés

Egyik szemem sír, amásik meg nevet. Miközben néhány oldalam, úgy tűnik, feljövőben van a Seonyár2008 versenyben, akozben egy csomó oldalam - ez a blog is - elvesztette PageRank értékét. Igazán nem tudom, miért büntet a Google a résztvevőket. A sok link miatt. Vagy azért, mert voltaképp egy ilyen verseny nem más, mint Google-hekkelés.

No, sebaj, azért én folytatom, amit elkezdtem, küldöm egyik helyről a másikra, másikról a harmadik, és ít. a Seonyár2008-linkeket. A SEO-szakamberek csóválják a fejüket, a Google pedig beleszédül. Csakazértis Seonyár2008 !

Legutóbbi részletesebb beszámolóm: Seonyár2008
Váratlanul feljött oldal: Seonyár2008
Stabilan jó helyezés: Seonyár2008

Monday, April 28, 2008

Seonyár2008 - 100-ból 23

Alig hihető: a Google találati tábláján az első 100 Seonyár2000 oldalból 23 az enyém, azaz közel az egynegyede. Azt hiszem, nem is tehetek ezúttal mást, mint hogy linket küldök mind a huszonhárom oldalra erről a helyről.

A 23 webcím tehát, erősorrendben, és a mai (ápr. 28.) állapotot tükrözően:

Seonyár2008 bloghus főposzt, 26. hely.
Seonyár2008 bloghus második poszt, 27 hely
Seonyár2008 ungbereges pillangószív-oldal, 28
Seonyár2008 egy másik ungbereges pillangószív, 29
Seonyár2008 ungparty.net linkfelhő, 30
Seonyár2008 ungparty.net Ungvár, 31

Sajnos az első 25-ben egy oldalam sincsen, de aztán 6 oldal sorban az enyém. A továbbiak:

Seonyár2008 profil
Seonyár2008 ballabiz
Seonyár2008 wordpress
Seonyár2008 wp - megnyílt a seonyár-fesztivál
Seonyár2008 blogter főposzt
Seonyár2008 blogter véletlen poszt
Seonyár2008 politblog
Seonyár2008 politblog Gyurcsány
Seonyár2008 pillangószív ballabiz
Seonyár2008 szocialista pillangószív
Seonyár2008 Manzárd-műhely Berniczky
Seonyár2008 régi blogter-blog poszt
Seonyár2008 fórum
Seonyár2008 Kárpáty News freeblog
Seonyár2008 régi blogter-blog
Seonyár2008 szárazföldi hajónapló free
Seonyár2008 alkarpatraz

A találatok némelyike persze eléggé véletlenszerű, de azért aze gész együtt jól mutatja keresztlinkelős-osztagtámadásos stratégiám lényegét - ha az igazi eredmény egyelőre el is marad.

Még kell küldenem egy linket erre az oldalra is, mert valamiért újabban nem indexálja a Google, holott 4-es PageRank-ja van. Tehát: Seonyár2008

Thursday, April 24, 2008

Seonyár2008 dömping

Döbörög, ha nem is a Pannon Puma, de a Seonyár2008 mindenképpen. Ahová néz az ember, mindenütt Seonyár2008, még ha itt-ott tavasziasnak (zöldnek) is tűnik. Bárhogy is: a Seonyár2008 kifejezésre már félmilliónál több találatot mutat a SEO-sok főistene, a Google.

Nem tudom, jót tesz-e az internetes kultúrának a Seonyár2008. Ez az óriási dömping kicsit nyomasztó.

A 100-as listán részemről:

Seonyár2008 (régi pillangószív verseny-oldal)
Seonyár2008 (második poszt a blog.hu-n)
Seonyár2008 (ungparty-netes linkfelhő)
Seonyár2008 (poszt a politblogon)
Seonyár2008 (ungbereges pillangószív)
Seonyár2008 (ismertető poszt a Blogarlécen)
Seonyár2008 (Seonyár-fórum, amelyben az újabb posztok linkjeit szoktam megadni)