PR-cikk elhelyezés. Kérj árajánlatot: » KAPCSOLAT « Szolgáltatás Budapest. Életmód - Télikert - Laptop. Honlap SEO

2011. 12. 03.

A virtuális élőlánc létrejött!

A József Attila szobra köré építendő virtuális élőlánc szemei felsorakoztak a Google találati listáin! 

virtuális szerver - józsef attila szobra - google-tiltakozás
Tiltakozás - József Attila szobra, Budapest
Mint ahogy október végén indított akcióm szövegében meghirdettem, internetes tiltakozásom intenzív szakaszát december 3-án, azaz ma lezárom. Célul azt tűztem ki, hogy a budapesti József Attila-szobor kilátásba helyezett eltávolítása elleni tiltakozásomnak oly módon adok nyomatékot, hogy a Google találati listáin a tiltakozásom szövegéhez vezető linkekből virtuális élőláncot állítok a szobor köré. Ehhez el kívántam foglalni azt a négy Google találati táblát, amelyek az alábbi négy keresőkérdésre adódnak:
  • virtuális élőlánc
  • élőlánc József Attila szobra körül
  • virtuális élőlánc József Attila szobra körül
  • Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen
  • József Attila szobra – tiltakozás
Nos, a táblánkénti 10-10, azaz összesen 40 első találatból mára 34 az én tiltakozásomhoz vezet. Két táblát teljes egészében elfoglaltam, másik kettő esetében a szobor körül még október végén szervezett tényleges élőláncról szóló sajtótudósításra, illetve a Szépírók Társáságának tiltakozó nyilatkozatára mutató 3-3 link ékelődött be a „sajátjaim” közé, ami egyáltalán nem baj, jó társaságban szereplek, sokkal kevésbé ürülnék annak, ha a társadalmi tiltakozásra adott valamely képviselői vagy kormányzati blablaszöveghez vezető link gyengítené virtuális élőláncomat, amelynek 34 láncszeme az alább látható módon kapcsolódik össze a találati Google-táblákon.

Fontos megjegyeznem még, hogy a fenti keresőkérdéseken kívül azok kulcsszavainak bármely más variációjára is nagy számban a hozzám vezető linkek kerülnek az élre, például a
virtuális tiltakozás - József Attila-szobor 
keresőkérdésre az első 10 találat szintén az én oldalaimra vezet. Valójában tehát több száz linkről, több száz virtuális láncszemről beszélhetünk, amelyek a témát érintő minden Google-keresés során képzetesen körbeállják kedves költőm szobrát.

De nézzük a 34 találatot az előre meghirdetett kérdésekre adódóan:

virtuális élőlánc keresőkérdésre:


  1. VIRTUÁLIS ÉLŐLÁNC JÓZSEF ATTILA SZOBRA KÖRÜL - laptop

    bdk.hhrf.org/?module=news&target=get&id=150
    2011. okt. 29. – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen. Virtuális élőlánc - internetes akció.Magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth ... érdektelen link eltávolítva
  2. Kárpáti Igaz Szó hírportál - Virtuális élőlánc József Attila szobráért

    kiszo.hhrf.org/?module=news&target=get&id=6664
    2011. okt. 31. – Életjel;. Virtuális élőlánc József Attila szobráért. Kövesse nyomon az eseményeket, tájékozódjon, hogy miként használja kedvenc bloggerünk a ...
  3. Virtuális élőlánc József Attila szobra körül | laptop szerviz

    ungparty.net/blog/2011/10/27/virtualis-elolanc/
    2011. okt. 27. – Balla D. Károly tiltakozása József Attila szobrának eltávolítása ellen.Virtuális élőlánc - internetes akció. József Attila szobra maradjon a helyén.
  4. Virtuális élőlánc József Attila szobra körül |

    ungparty.net/2011/10/virtualis-elolanc-jozsef-attila-szobra-korul/
    Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen – Virtuális élőlánc - Balla D. Károly internetes akciója / József Attila-szobor.
  5. Virtuális élőlánc / József Attila - BDK laptop akku

    bdk.blog.hu/2011/10/27/virtualis_elolanc_jozsef_attila
    2011. okt. 27. – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen. Virtuális élőláncJózsef Attila szobra körül Magyar országgyűlési képviselők a budapesti ...
  6. Tiltakozás virtuális élőlánccal József Attila szobrának eltávolítása ...

    karpatalja.blog.hu/.../tiltakozas_virtualis_elolanccal_jozsef_attila_szo...
    2011. okt. 29. – VIRTUÁLIS ÉLŐLÁNC JÓZSEF ATTILA SZOBRA KÖRÜL A tiltakozásnak meglehetősen sajátos módját választotta a kárpátalja magyar író, ...
  7. (VPS szerver) - Virtuális élőlánc József Attila szobra körül

    Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen - A Google találati listákon állítokvirtuális élőláncot József Attila szobra köré, a magam módján ennek az ...
  8. virtuális élőlánc címke // virtuális szerver bérlés

    manzard.nolblog.hu/tags/virtuális_élőlánc/
    2011. okt. 27. – József Attila-szobor: tiltakozás - virtuális élőlánc ... Tiltakozás:Virtuális élőlánc József Attila szobra körül. Balla D. Károly tiltakozása József Attila ...
  9. b d k n e t | virtuális élőlánc

    bdknet.wordpress.com/tag/virtualis-elolanc/
    2011. nov. 4. – A részvevők így tiltakoznak a szobor eltávolítása ellen. Én is indítottam ebben a témában magánakciót; lásd például itt: Virtuális élőlánc József ...
  10. virtuális télikert - irodalmi felolvasóhely: Tiltakozás József Attila

    balladium.blogspot.com/2011/.../tiltakozas-jozsef-attila-szobranak.ht...
    2011. nov. 3. – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen: virtuális élőlánc. A Balládium házigazdája a tiltakozásnak meglehetősen sajátos módját ...

élőlánc József Attila szobra körül keresőkérdésre:


  1. Élőlánc - József Attila szobra - tiltakozás - BDK BÁZIS BLOG

    bdk.blog.hu/2011/10/31/elolanc_jozsef_attila_szobra_tiltakozas
    2011. okt. 31. – Internetes élőlánc József Attila szobra körül - BéDéKá ajánlja ...ungparty.net/2011/10/virtualis-elolanc-jozsef-attila-szobra-korul/. 3 napja ...
  2. Virtuális láncszemek József Attila szobra körül - laptop szervíz

    bdk-notesz.blogspot.com/2011/.../virtualis-lancszemek-jozsef-attila.ht...
    2011. okt. 31. – Virtuális láncszemek József Attila szobra körül. Hat nappal tiltakozásom - Virtuális élőlánc József Attila szobrának eltávolítása ellen ...
  3. Virtuális élőlánc József Attila szobra körül | UngParty.net

    ungparty.net/2011/10/virtualis-elolanc-jozsef-attila-szobra-korul/
    Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen – Virtuális élőlánc - Balla D. Károly internetes akciója / József Attila-szobor.
  4. VIRTUÁLIS ÉLŐLÁNC JÓZSEF ATTILA SZOBRA KÖRÜL - BDK ...

    bdk.hhrf.org/?module=news&target=get&id=150
    2011. okt. 29. – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen. Virtuális élőlánc- internetes akció.Magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth ...
  5. Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása - virtuális szerviz

    hhrf.org/up/virtualis_elolanc.htm
    Virtális élőlánc József Attila körül. Balla D. Károly tiltakozása a budapesti József Attila-szobor eltávolítása ellen - internetes akció. Magyar országgyűlési ...
  6. PRAE.HU - Virtuális élőlánc József Attila szobra körül

    bdk.prae.hu/?pid=4992
    Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen - A Google találati listákon állítok virtuális élőláncot József Attila szobra köré, a magam módján ennek az ...
  7. József Attila-szobor: tiltakozás - virtuális élőlánc // BéDéKá PolBlog

    manzard.nolblog.hu/.../Jozsef_Attila-szobor_tiltakozas_-_virtualis_el...
    2011. okt. 27. – Tiltakozás: Virtuális élőlánc József Attila szobra körül. Balla D. Károly tiltakozása. József Attila szobrának eltávolítása ellen – internetes akció ...

tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen keresőkérdésre:


  1. Virtuális élőlánc József Attila szobra körül | UngParty.net

    ungparty.net/2011/10/virtualis-elolanc-jozsef-attila-szobra-korul/
    Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen – Virtuális élőlánc - Balla D. Károly internetes akciója / József Attila-szobor.
  2. Virtuális élőlánc József Attila szobra körül | BDK BLOG

    ungparty.net/blog/2011/10/27/virtualis-elolanc/
    2011. okt. 27. – Balla D. Károly tiltakozása József Attila szobrának eltávolítása ellen. Virtuális élőlánc - internetes akció. József Attila szobra maradjon a helyén.
  3. Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen

    pillangosziv-pillangosziv.blogspot.com/
    2011. nov. 19. – 3 napja – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen – Virtuális élőlánc - Balla D. Károly internetes akciója / József ...
  4. Virtuális élőlánc - Tiltakozás a József Attila-szobor eltávolítása ellen ...

    hhrf.org/ungbereg/virtualis_elolanc/
    Virtuális élőlánc József Attila szobra körül. Tiltakozás a Jozsef Attila-szoboreltávolítása ellen. Balla D. Károly internetes akciója.
  5. VIRTUÁLIS ÉLŐLÁNC JÓZSEF ATTILA SZOBRA KÖRÜL - BDK ...

    bdk.hhrf.org/?module=news&target=get&id=150
    2011. okt. 29. – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen. Virtuális élőlánc - internetes akció.Magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth ...
  6. Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen - Vers szöveg

    100ezerkolto.blog.hu/.../tiltakozas_jozsef_attila_szobranak_eltavolita...
    2011. okt. 29. – Virtuális élőlánc József Attila szobra körül Magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth tér teljes átalakítására vonatkozó határozati ...
  7. Tiltakozás virtuális élőlánccal - szerviz Budapest

    karpatalja.blog.hu/.../tiltakozas_virtualis_elolanccal_jozsef_attila_szo...
    2011. okt. 29. – VIRTUÁLIS ÉLŐLÁNC JÓZSEF ATTILA SZOBRA KÖRÜL A tiltakozásnak meglehetősen sajátos módját választotta a kárpátalja magyar író, ...
  8. Piréz tiltakozás József Attila eltávolítása ellen - laptop optimalizálás

    pirez.blog.hu/.../pirez_tiltakozas_jozsef_attila_szobranak_eltavolitasa...
    2011. okt. 27. – Virtuális élőlánc József Attila szobra körül Magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth tér teljes átalakítására vonatkozó határozati ...
  9. Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen | AnimaPortál

    www.animaportal.eu/.../tiltakozas-jozsef-attila-szobranak-eltavolitasa-...
    2011. nov. 1. – Címke archívum: Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen. BALLA D. Károly tiltakozása József Attila szobrának eltávolítása ellen ...
  10. Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen - Balládium

    balladium.blogspot.com/2011/.../tiltakozas-jozsef-attila-szobranak.ht...
    2011. nov. 3. – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen: virtuális élőlánc. A Balládium házigazdája a tiltakozásnak meglehetősen sajátos módját ...

József Attila szobra - tiltakozás keresőkérdésre:


  1. Élőlánc - József Attila szobra - tiltakozás - BDK BÁZIS BLOG

    bdk.blog.hu/2011/10/31/elolanc_jozsef_attila_szobra_tiltakozas
    2011. okt. 31. – Frissítés. Az akció hírei mától külön oldalon jelennek meg: Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen Örömmel jelentem, hogy alig pár ...
  2. Virtuális élőlánc József Attila szobra körül | UngParty.net

    ungparty.net/2011/10/virtualis-elolanc-jozsef-attila-szobra-korul/
    Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen – Virtuális élőlánc - Balla D. Károly internetes akciója / József Attila-szobor.
  3. Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen

    pillangosziv-pillangosziv.blogspot.com/
    2011. nov. 19. – 3 napja – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen – Virtuális élőlánc - Balla D. Károly internetes akciója / József ...
  4. Tiltakozás József Attila szobor. Virtuális laptop javítás

    hhrf.org/up/virtualis_elolanc.htm
    Virtuális élőlánc - Balla D. Károly tiltakozása a József Attila-szobor eltávolítása ellen.
  5. VIRTUÁLIS ÉLŐLÁNC JÓZSEF ATTILA SZOBRA KÖRÜL - BDK ...

    bdk.hhrf.org/?module=news&target=get&id=150
    2011. okt. 29. – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen. Virtuális élőlánc - internetes akció.Magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth ...
  6. Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen

    ballade.irasai.hu/
    Virtuális élőlánc József Attila szobra körül - Tiltakozás budapesti szobránakeltávolítása ellen - Balla D. Károly internetes akciója.
  7. József Attila-szobor: tiltakozás - virtuális élőlánc // BéDéKá PolBlog

    manzard.nolblog.hu/.../Jozsef_Attila-szobor_tiltakozas_-_virtualis_el...
    2011. okt. 27. – Tiltakozás: Virtuális élőlánc József Attila szobra körül. Balla D. Károly tiltakozása. József Attila szobrának eltávolítása ellen – internetes akció ...

Az akcióval nem állok le, csupán intenzív, új és új publikációkra épülő szakaszát zárom le. Esetleges újabb fejleményekről majd beszámolok.

2011-ben az élőláncos webakció nyomát a Google-flashmob létrejött. 2015: Vps szerver optimalizálás

2011. 12. 01.

A tiltakozás új helyen folytatódik:

A jelen blog klónozáson esett át. A tiltakozó akció december 3-ával lezáruló szakaszát értékelő bejegyzés közzététele után már csak az új verzió frissül:

Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen

2011. 11. 19.

József Attila szobra - tiltakozás

Miközben zajlik a versmaraton, amelyhez  magam módján én is csatlakoztam - Szubjektív József Attila - aközben akcióm keretén belül - virtuális élőlánc állítása József Attila szobra köré - gyakorlatilag elfoglaltam a negyedik - legnehezebben "meghódítható" - keresőkérdésre (József Attila szobra - tiltakozás) adódó Google-találatok első tábláját is. Az én tiltakozásomhoz vezető linkeken kívül (8 db) itt csupán a Szépírók Társaságának tiltakozására mutató két link szerepel, ami persze egyáltalán nem baj: a lényeg maga a tiltakozás és a tiltakozó szövegekhez vezető linkek felsorakoztatása a virtuális térben.

A hozzám vezető linkek az első Google-táblán:

  1. Virtuális élőlánc József Attila szobra körül | szerver

    ungparty.net/2011/10/virtualis-elolanc-jozsef-attila-szobra-korul/
    3 napja – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen – Virtuális élőlánc - Balla D. Károly internetes akciója / József Attila-szobor.
  2. VIRTUÁLIS ÉLŐLÁNC JÓZSEF ATTILA SZOBRA KÖRÜL -

    bdk.hhrf.org/?module=news&target=get&id=150
    2011. okt. 29. – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen. Virtuális élőlánc - internetes akció.Magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth ...
  3. Virtuális élőlánc - Tiltakozás a József Attila-szerver hosting

    hhrf.org/ungbereg/virtualis_elolanc/
    Virtuális élőlánc József Attila szobra körül. Tiltakozás a Jozsef Attila-szoboreltávolítása ellen. Balla D. Károly internetes akciója.
    1. Élőlánc - József Attila szobra - tiltakozás - virtuális bérlés

      bdk.blog.hu/2011/10/31/elolanc_jozsef_attila_szobra_tiltakozas
      2011. okt. 31. – Frissítés. Az akció hírei mától külön oldalon jelennek meg: Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen Örömmel jelentem, hogy alig pár ...
    2. Virtuális szerver József Attila budapesti szobra körül

      Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen - A Google találati listákon állítok virtuális élőláncot József Attila szobra köré, a magam módján ennek az ...
    3. József Attila-szobor: tiltakozás - virtuális élőlánc // vps

      manzard.nolblog.hu/.../Jozsef_Attila-szobor_tiltakozas_-_virtualis_el...
      2011. okt. 27. – Tiltakozás: Virtuális élőlánc József Attila szobra körül. Balla D. Károly tiltakozása. József Attila szobrának eltávolítása ellen – internetes akció ...
    4. Notesz / vps szerver: József Attila szobra körül alkotok virtuális

      bdk-notesz.blogspot.com/.../jozsef-attila-szobra-korul-alkotok.html
      2011. okt. 26. – Balla D. Károly tiltakozása a budapesti József Attila-szoboreltávolítása ellen - internetes akció. Magyar országgyűlési képviselők a budapesti ...
    5. Virtuális élőlánc - Balla D. Károl

      sites.google.com/site/balladkaroly/virtualis-elolanc
      2011. okt. 26. – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen. Virtuális élőláncJózsef Attila szobra körül. • virtuális élőlánc • élőlánc József Attila szobra ...

2011. 11. 18.

Az én József Attilám - versmaraton

„Én sem tudok úgy versbe kezdeni, hogy valahol tudatom alatt meg ne rázná pompás sörényét a fekete falak közt élő átlátszó oroszlán, hogy ne hallanám a vérvörös falábakon elfutó idő izgatott kopogását vagy ne kibicelnék a kedves szavaiért sakkozó néma négereknek.” - Az én József Attilám: virtuális kapcsolódásom a szubjektív versmaratonhoz.

Kifejezve egyetértésemet és szolidaritásomat, ezzel a bejegyzésemmel csatlakozom a versmaratonhoz, amely 32 óra 40 percen át tart József Attila budapesti szobránál. A részvevők így tiltakoznak a szobor eltávolítása ellen. Én is indítottam ebben a témában magánakciót; lásd például itt: Virtuális élőlánc József Attila szobra körül - rendszerfertőtlenítés
A versmaraton részvevőihez ezúton virtuálisan társulva nagy kedvencemet, a költő egy korai versét idézem meg. A fiatal József Attila több versében is az avantgárd hatás és a szürreális látásmód érvényesül; képei újszerűek, szokatlanok, gyakran az abszurditásig meglepőek. Az alábbi költeményben három olyan képe is akad, amelyek engem már első olvasáskor (amolyan tizenöt éves forma lehettem) roppant módon megragadtak és talán túlzás nélkül állíthatom, hogy írói-költői látásmódom alakulásában meghatározó szerepet játszottak. József Attila idővel eltávolodott ettől a stílustól, de abban a nagy poétikai szintézisben, amelyet életművével teremtett, kétség kívül benne foglaltatik ennek a korai kalandnak minden izgalma és tanulsága. Én sem tudok úgy versbe kezdeni, hogy valahol tudatom alatt meg ne rázná pompás sörényét a fekete falak közt élő átlátszó oroszlán, hogy ne hallanám a vérvörös falábakon elfutó idő izgatott kopogását vagy ne kibicelnék a kedves szavaiért sakkozó néma négereknek.
József Attila

A BŐR ALATT HALOVÁNY ÁRNYÉK

Egy átlátszó oroszlán él fekete falak között,
szívemben kivasalt ruhát hordok amikor megszólítlak
nem szabad hogy rád gondoljak munkám kell elvégeznem,
te táncolsz,
nincsen betevő kenyerem és még sokáig fogok élni,
5 hete, hogy nem tudom mi van veled
az idő elrohant vérvörös falábakon
az utak összebújnak a hó alatt,
nem tudom, hogy szerethet-e téged az ember?
néma négerek sakkoznak régen elcsendült szavaidért.
1927. jan.

2011. 11. 07.

Az első tábla elfoglalva

Szűk két héttel akcióm indítása után elfoglaltam az első Google-táblát! A Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen keresőkifejezésre adandó találatok közül az első tíz az én tiltakozásom szövegére mutat (a Virtuális élőlánc-táblát már korábban elfoglaltam):

  1. VIRTUÁLIS ÉLŐLÁNC JÓZSEF ATTILA SZOBRA KÖRÜL -vps szerver

    bdk.hhrf.org/?module=news&target=get&id=150
    2011. okt. 29. – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen. Virtuális élőlánc - internetes akció.Magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth ...
  2. Virtuális élőlánc - Tiltakozás a József Attila-szobor eltávolítása ellen (szerver)

    hhrf.org/ungbereg/virtualis_elolanc/
    Virtuális élőlánc József Attila szobra körül. Tiltakozás a Jozsef Attila ...
    További találatok megjelenítése innen: hhrf.org
  3. Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen | AnimaPortál

    www.animaportal.eu/.../tiltakozas-jozsef-attila-szobranak-eltavolitasa-...
    2 napja – Címke archívum: Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen. BALLA D. Károly tiltakozása József Attila szobrának eltávolítása ellen ...
  4. Virtuális élőlánc József Attila szobra körül - vps bérlés

    ungparty.net/2011/10/virtualis-elolanc-jozsef-attila-szobra-korul/
    2011. okt. 27. – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen – Virtuális élőlánc - Balla D. Károly internetes akciója / József Attila-szobor.
  5. Tiltakozás virtuális élőlánccal - virtuális szerver bérlés budapest

    karpatalja.blog.hu/.../tiltakozas_virtualis_elolanccal_jozsef_attila_szo...
    2011. okt. 29. – VIRTUÁLIS ÉLŐLÁNC JÓZSEF ATTILA SZOBRA KÖRÜL A tiltakozásnak meglehetősen sajátos módját választotta a kárpátalja magyar író, ...
  6. Piréz tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen - Piréz szerver

    pirez.blog.hu/.../pirez_tiltakozas_jozsef_attila_szobranak_eltavolitasa...
    2011. okt. 27. – Virtuális élőlánc József Attila szobra körül Magyar ...
    További találatok megjelenítése innen: blog.hu
  7. József Attila-szobor: virtuális élőlánc // BéDéKá PolBlog

    manzard.nolblog.hu/archives/.../Jozsef_Attila-szobor_virtualis_elolan...
    2011. okt. 27. – Balla D. Károly tiltakozása. József Attila szobrának eltávolítása ellen – internetes akció. Magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth ...
  8. PRAE.HU - Virtuális élőlánc József Attila szobra körül

    bdk.prae.hu/?pid=4992
    Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen - A Google találati listákon állítok virtuális élőláncot József Attila szobra köré, a magam módján ennek az ...
  9. UrlGuru - Politika - Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen

    urlguru.hu/.../tiltakozas-jozsef-attila-szobranak-eltavolitasa-ellen.aspx
    1 napja – A József Attila-szobor eltávolítása ellen indított internetes akcióm lényege az,...
  10. Virtuális élőlánc József Attila szobra körül « ungparty

    ungparty.wordpress.com/.../virtualis-elolanc-jozsef-attila-szobra-koru...
    2011. okt. 27. – Tiltakozás a József Attila szobor eltávolítása ellen. A magam módján ezúton internetes akció keretében indítom el tiltakozásomat az ellen, ...

2011. 11. 04.

A tiltakozás szövege a Viadukton:

Viadukt hírek, lásd: Virtuális élőlánc József Attila körül

Tiltakozás az Animaportálon

Köszönet az Animaportálnak és Haraszti Máriának a közzétételért:  Lásd: Balla D. Károly tiltakozása József Attila szobrának eltávolítása ellen


Első táblás virtuális láncszemek József Attila szobra körül

Első Google-táblás találatok az Élőlánc József Attila szobra körül keresőkérdésre:

  1. VIRTUÁLIS ÉLŐLÁNC - JÓZSEF ATTILA SZOBRA - VPS hosting

    bdk.hhrf.org/?module=news&target=get&id=150
    6 napja – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen. Virtuális élőlánc - internetes akció.Magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth ...
  2. Virtuális élőlánc József Attila szobra körül | server hosting

    ungparty.net/2011/10/virtualis-elolanc-jozsef-attila-szobra-korul/
    2011. okt. 27. – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen – Virtuálisélőlánc - Balla D. Károly internetes akciója / József Attila-szobor.
  3. PRAE.HU - Virtuális élőlánc József Attila szobra körül

    bdk.prae.hu/?pid=4992
    Tervem: elérni azt, hogy javarészt e tiltakozás szövegei jelenjenek meg a következő keresőkifejezésekre: virtuális élőlánc élőlánc József Attila szobra körül ...
  4. József Attila szobra - virtuális tiltakozás budapest szerver

    bdk.blog.hu/2011/10/31/elolanc_jozsef_attila_szobra_tiltakozas
    3 napja – ... írói segédblog. Virtuális élőlánc József Attila szobra körül · Szomorvidám · A megjátszott értelem · Tejmozi: online könyvbemutaó · Tejmozi ...
  5. Virtuális élőlánc József Attila szobra - Index Fórum

    Fórum » Politika, közélet » PoliDili ». Virtuális élőlánc József Attila szobra. A művelet elvégzéséhez sajnos nem rendelkezik a szükséges jogosultsággal, vagy ...
  6. József Attila-szobor: virtuális élőlánc // BéDéKá PolBlog

2011. 11. 03.

Virtuális élőlánc: a tiltakozás 10 láncszeme

Mára a virtuális élőlánc keresőkérdésre adódó első 10 Google-találat tiltakozó akciómhoz vezet:



    Internetes élőlánc József Attila szobra körül - virtuális szerver


    elit.blog.hu/2011/10/.../internetes_elolanc_jozsef_attila_szobra_korul

    2011. okt. 27. – Első Piréz · VIRTUÁLIS ÉLŐLÁNC JÓZSEF ATTILA SZOBRA KÖRÜL · Lénárt Ádám: Retusált archívum · Markovits Teodóra: Filmszakadás ...

    Virtuális szerver - élőlánc József Attila szobra körül |budapest


    ungparty.net/2011/10/virtualis-elolanc-jozsef-attila-szobra-korul/

    6 napja – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen – Virtuális élőlánc - Balla D. Károly internetes akciója / József Attila-szobor.

    József Attila-szobor: virtuális élőlánc // vps szerver


    manzard.nolblog.hu/archives/.../Jozsef_Attila-szobor_virtualis_elolan...

    József Attila-szobor: virtuális élőlánc · bdk piréz|2011. okt. 27. 10:54|5 komment, szólj... Virtuális élőlánc József Attila szobra körül. Balla D. Károly tiltakozása ...






    ... Nagyvasút, Kisvasút, Modellvasút, virtuális vasút, Vasútvonalak, Gördülőállomány, Resti, Géptemető, Vasút mérnökség ... Virtuális élőlánc József Attila szobra ...






    Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen - A Google találati listákon állítokvirtuális élőláncot József Attila szobra köré, a magam módján ennek az ...5 napja – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen - Balla D. Károly internetes akciója: VIRTUÁLIS ÉLŐLÁNC JÓZSEF ATTILA SZOBRA ...


    vps szerver \ virtuális irodalmi felolvasóhely: Tiltakozás József Attila


    balladium.blogspot.com/2011/.../tiltakozas-jozsef-attila-szobranak.ht...

    1 órával ezelőtt – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen: virtuális élőlánc. A Balládium bloggazdája a tiltakozásnak meglehetősen sajátos módját ...

    Virtuális élőlánc József Attila szobra körül « ungparty


    ungparty.wordpress.com/.../virtualis-elolanc-jozsef-attila-szobra-koru...

    2011. okt. 27. – Tervem: elérni azt, hogy javarészt e tiltakozás szövegei jelenjenek meg a következő keresőkifejezésekre: virtuális élőlánc • élőlánc József ...

    Transzferár szerver szolgáltatás - Virtuális élőlánc: tiltakozás


    transzferar.blogspot.com/2011/10/virtualis-elolanc-tiltakozas.html

    2011. okt. 26. – Transzferár nyilvántartás - amit a transzferár dokumentáció és ellenőrzés világáról tudni kell.

    BéDéKá tiltakozik: Virtuális élőlánc // Balla D. Károly a


    bdkfanclub.freeblog.hu/.../10/.../BeDeKa_tiltakozik_Virtualis_elolan...

    5 napja – BéDéKá tiltakozik: Virtuális élőlánc. „A magam módján - úgy is mint Első Piréz - ezúton internetes akció keretében indítom el tiltakozásomat ...